Globális Digitális Fejlesztési Központot Nyit Magyarországon A Ge

Oct 07, 2016

A legnagyobb amerikai befektető a közép-európai és a magyar digitális gazdaság fejlődését segíti

 

Budapest, 2016. október 7. - A General Electric (GE), a magyar kormány stratégiai partnereként, tovább folytatja hazai beruházásait és ipari hátterének fejlesztését. A vállalat 8 milliárd forintos beruházással Budapesten hozta létre és nyitja meg hat globális digitális fejlesztési központjának egyikét. Az új központ megnyitása révén a GE jelenlegi, 10.000 főt is meghaladó alkalmazotti létszáma 2017 végére további 400, magasan képzett szakértői pozícióval bővül az ipari internet-megoldások területén. A központ szakértői szoftverfejlesztéssel, az üzleti folyamatok és alkalmazások rugalmasságát javító informatikai megoldásokkal, informatikai infrastruktúra építéssel és működtetéssel foglalkoznak majd, továbbá adatelemzési (Big Data) megoldásokhoz nyújtanak hozzáférést a vállalat ügyfeleinek. A központot Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter, valamint Colleen Bell, Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelenlétében avatta fel a GE, amelynek célja hagyományos ipari vállalatból 2020-ra a világ egyik legnagyobb digitális szoftvervállalatává váljon.

A GE átalakulásának kulcsa a Predix, a világ első és jelenleg egyetlen, kifejezetten az ipar szereplői számára kifejlesztett felhő alapú informatikai platformja, amelyet a GE 2016. februárban vezetett be. A Predix adatelemzési és analitikai megoldásokkal segíti az energetika, az egészségügy, a járműipar, a vegyipar, a szállítás és közlekedés, az olaj- és gázipar valamint a gépgyártás területén működő GE ügyfeleket abban, hogy nagy értékű gépeik és eszközeik üzemeltetési hatékonyságát javítsák. Annak érdekében, hogy segítse ügyfeleit a platform használatában és az arra épülő alkalmazások kifejlesztésében, a GE digitális központokat nyitott. Ilyen központok üzemelnek már Detroitban, New Orleansban, Glen Allenben, Bangalore-ban és Riyadh-ban, a hálózat újabb tagjának pedig mostantól Budapest ad otthont.

A digitalizáció, amelyet a 4. ipari forradalomnak is neveznek, a gépek, emberek és adatok integráltabb hálózata, amely változásra készteti a GE-t is. A 124 éves vállalat átalakuláson megy keresztül, melynek során hagyományos, gép- és berendezésgyártó ipari vállalatból digitális iparvállalattá alakul, célja pedig az, hogy 2020-ra a digitális szolgáltatások révén 6 milliárd dollárral, 15 milliárd dollárra növelje éves árbevételét.

A GE Digital jelenleg 1.000 magyar IT-szakembert támogat a vállalat különböző magyarországi üzletágaiban. A Digitális Fejlesztési Központ létrehozásával további 400 új IT szakértővel bővül majd 2017 végére. A központ a kezdetekben más külföldi és magyar GE vállalatoknak, a későbbiekben pedig GE ügyfeleinek is nyújt - szoftverfejlesztési, üzleti folyamat és alkalmazás támogatási, informatikai infrastruktúra építési és működtetési és adatelemzési - szolgáltatásokat.

A termelékenység növelésében hatalmas anyagi lehetőségek rejlenek. A GE számításai szerint, ha az összes európai kiadás összegét akár csak 1%-kal tudnánk csökkenteni a hatékonyság- és termelékenységnövekedés révén, akkor az Európai Unió összesített GDP-je évi 2,8 billió euróval bővülhetne 2030-ra, ami megegyezik az euro övezeti gazdaság jelenlegi méretének egy negyedével.

„Az ipari internet soha nem látott lehetőséget hordoz a magyar és a közép-európai gazdaság számára. A régióban megtalálható a tehetség, a tudás és az infrastruktúra, ami a termelékenységi forradalomban való aktív részvételhez szükséges, az ipar digitalizációja pedig e küldetés legfontosabb eleme” - mondta Peter Stracar, a GE közép- és kelet-európai üzletágának vezérigazgatója. „A GE célja az, hogy Közép Európát vezető szerephez jutassa az Ipari Internet megoldások fejlesztésében, amelyek segítségével a régióban működő társaságok az információt felismerésekké, a felismeréseket pedig eredménnyé alakítják” - fűzte hozzá.

A magyar digitális gazdaság hozzájárulása a GDP-hez jelenleg 20% körüli, egyike a legmagasabbaknak a közép- és kelet-európai régióban; ugyanakkor elmarad az európai és az észak-amerikai átlagtól, amely 30-35%.

A GE, amely több mint 27 éve van jelen Magyarországon, nemcsak a legnagyobb amerikai befektető, de az egyik legnagyobb magyar vállalat is egyben. A cég 12 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti  központot üzemeltet 13 magyar nagyvárosban, munkavállalóinak száma pedig meghaladja a 10.000 főt.

Az elmúlt 2 évben a GE több mint 33 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. Tizenkét magyarországi üzemében a vállalat korszerű egészségügyi, víztechnológiai, olaj- és gázipari, légi közlekedési, világítási és energiatermelési berendezéseket és gépeket gyárt. A vállalat 1.700 főt foglalkoztató budapesti Globális Üzleti Szolgáltató Központja, szerves része a GE globális stratégiájának, amelynek célja a szolgáltatások fejlesztése és egyszerűsítése a vállalat tevékenységében. A központ a GE üzletágai számára nyújt szolgáltatásokat Európában és azon kívül is.

Erre az erős helyi jelenlétre és a 1.400 minősített helyi beszállítójára alapozva kíván a GE részt venni Magyarország legnagyobb energetikai beruházásában, a Paks II. Atomerőmű építésében, amelyhez korszerű ARABELLE turbina-sziget technológiájával képes hozzájárulni.

A GE Magyarország legnagyobb vállalata, amely termelésének 99%-át külföldi piacokon értékesíti. A vállalat 2015-ben 4,4 milliárd Forint értékben exportált gépeket, berendezéseket és szolgáltatásokat, elsősorban az Egyesült Államokba és az EU-tagállamaiba.

A Digitális Fejlesztési Központ megnyitása újabb bizonyítéka a GE elkötelezettségének Magyarország iránt, amely a vállalat egyik legfontosabb európai ipari bázisa” - mondta Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke. „A Digitális Fejlesztési Központ nem csak pénzügyi befektetést jelent, hanem egy értékes helyi tudás és kompetencia központ létrehozását, amelynek folyamatos fejlesztéséhez erősíteni kívánjuk együttműködésünket a magyarországi felsőoktatási intézményekkel” - tette hozzá az elnök.

A GE számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Szegedi Egyetemmel, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel, Debreceni Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel is kialakított együttműködést az orvostudományi kutatás-fejlesztés területén. Ezen együttműködések körét a vállalat a jövőben a műszaki és informatikai oktatási intézményekre is ki kívánja terjeszteni.

További információk:

Piskóti Attila / Tölgyi Krisztina

Premier Kommunikációs Iroda

Telephone number: 1/483-1860, 30/310-1324

E-mail: sajto@premeircom.hu

Galli Edit

GE Hungary

Telefonszám: 1/237-6812; 70/436-9979

E-mail: edit.galli@ge.com

A vállalatról:

GE (NYSE: GE) a világ vezető digitális iparvállalata, amely az ipart alapjaiban átalakító, egymással összekapcsolt, rugalmasan reagálni képes, prediktív, szoftver alapú gépek és megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég a „GE Store” elnevezésű globális tudásközpontra épülve működik, amelyen keresztül az egyes üzletágak megosztják és elérhetővé teszik egymás számára az általuk alkalmazott technológiát, struktúrát és szakértelmet, valamint a piacokat. Minden találmány táptalajul szolgál a további innovációk létrehozásához és azok gyakorlati alkalmazásához az ipari szektorokban. Magasan képzett szakembergárdája, sokrétű szolgáltatásai, csúcstechnológiai megoldásai és széleskörű jelenléte jóvoltából a GE jól beszéli az ipar nyelvét, ennek köszönhetően ügyfelei is jobb eredményeket érnek el. www.ge.com